2010. okt. 13.

Beszámoló

Megvolt. Kellemes környezet - köszönet érte a Gaudeamus könyvesboltnak - érdeklődő, jó kedvű emberek szép számmal. Mi teljes létszámban voltunk, mindenkinek alkalma volt megismerni a könyv mögött álló csapatot. Sándor Bogi vezette a beszélgetést a maga közvetlen, természetes stílusában. Bemutattuk könyvecskénket, átadtuk (most már hivatalosan is) a kolozsvári közönségnek. Szó volt az előzményekről, elhangzottak anekdoták a könyv megírásáról (ebből bőven akad...), beszéltünk a jelenről és a terveinkről, amik ide kapcsolódnak (ezekben sem szűkölködünk).

                                    Zsigmond Ilka, Fórizs Enikő, Gergely Balázs, Veress Boglárka,
                                                            Magdó Eszter és Kürti Andrea
                                (nomeg Irsai Mónika és Gottwald Márta tanártársaink a közönségből)

A beszélgetés végén még egy kis városnézésre is került idő, a közönség egy részével kipróbáltunk néhány feladatot, amely a Főtérhez kapcsolódik.

Úgy láttam, hogy elértük célunkat, a hallgatóság megértette, hogy miért hoztuk létre ezt a könyvet, miért volt erre szükség, mi a könyv célja. Megnyugodva ültünk össze egy kávézóban, most először sikerült ugyanis mindenkinek egyszerre ott lenni a szerzők közül. Megünnepeltük ezt a hatalmas vállalkozást, és a folytatásról is beszéltünk egyúttal. Jó volt!

                                      A képen a szerzőcsapat látható (jobbról balra): Fórizs Enikő,
                                           Magdó Eszter, Kürti Andrea, Veress Boglárka és én.

Én így láttam. Várom a visszajelzéseket.

Nincsenek megjegyzések: